Alapítók:








Támogatók:


Médiatámogatók:


Mit nyer, ha részt vesz a versenyben?

Garantált ajándék minden résztvevőnek
Mindenképpen nyer, ha benevezi cégét a KKV Informatikai Kiválósági Díj felmérésére, hiszen a díj alapítói az alábbi értékes ajándékokat ajánlották fel a résztvevők számára:

Az online felmérés alapján INGYENESEN elkészíti informatikai rendszerének kiértékelését. Térítésmentesen részt vehet telefonos vagy személyes konzultáción, ahol szakembereink segítségével részletesen megbeszélhetik azokat a pontokat, ahol a legnagyobb problémák vannak, vagy ahol a legnagyobb eredményeket lehet elérni.

Kérésére akciótervet is kidolgozunk, amellyel informatikai rendszere végre olyan hatékonyan fogja segíteni cége működését, ahogy az elvárható.

Térítésmentes információbiztonsági érettségiszint-felmérés minden résztvevő számára, amely 20-30 kérdésből álló, a KÜRT szakemberei által összeállított speciális kérdőíven alapul. A felmérés kiértékeléssel és érettségi szintekbe sorolással zárul. Továbbá egyszerű javaslatokat, tippeket tartalmaz, amelyek révén az adott problémák, hibák elkerülhetők.

Minden résztvevő térítésmentes részvételt nyer  a ProgEn Kft. által szervezett „Versenyképesség növelése profi vállalatirányítási rendszerrel”  szemináriumon, amelyen bemutatják, hogyan támogatja a cég létfontosságú feladataihoz, méretéhez, igényeihez alakított, testre szabott integrált vállalatirányítási rendszer a kis- és középvállalkozások üzleti folyamatait, miként segítik a vezetői döntéshozatalt.

A győztesek díjai
Magyarországon legalább 90 000 KKV cég létezik. Valóban hírértékű tehát annak a szűk csapatnak a tagjává lenni, akik joggal tehetik ki honlapjukra, bármilyen marketingkommunikációs anyaguk élére a KKV Kiválósági Díj logóját.
Hiszen ez a díj biztosíték arra, hogy az adott cég működése sokkal hatékonyabb, ezáltal megbízhatóbb és eredményesebb, mint a hazai átlag.

A dobogósokat természetesen külön ajándékokkal is megjutalmazzuk. Olyan ajándékokkal, amelyek továbbra is ébren tartják érdeklődésüket az informatika iránt, és ösztönző hatással lehetnek a cégvezetésre, hogy a folyamatos fejlesztéseknek, fejlődésnek köszönhetően jövőre is nyerteseink között üdvözölhessük őket.

Az első tíz helyezett cég 3. szintű (60.000,-Ft + Áfa értékű) hozzáférést kap az Iparági információbiztonsági portálhoz, amely révén minden vállalkozás testre szabott iránymutatást kap informatikai biztonsági szabályozási rendszerének kialakításához.
A legjobb három cég 4. szintű Premium(120.000,-Ft + Áfa értékű) hozzáférést kap, ahol a komplett kitöltési útmutatóval ellátott informatikai biztonsági dokumentumtár, valamint az online support segítségével lehetőségük nyílik, hogy nemzetközileg is elfogadott ajánlások szerinti IT biztonsági szabályzatrendszert alakítsanak ki.

A PROGEN a győztes számára ajándékba ad egy, a sERPa integrált vállalatirányítási rendszerének moduljaiból összeállított könyvelési csomagot 400 000 Ft értékben. Ez a Keretrendszer, a Vevőanalitika, a Szállítóanalitika, a Bankanalitika, a Pénztár-analitika, a Főkönyv és az Adó modulokat tartalmazza 1 felhasználó számára. A program használata mindössze havi 8000 Ft terméktámogatásidíj-fizetési kötelezettséggel jár.

A CERTOP az első tíz helyezett cég számára 50%-os kedvezményt biztosít bármely, szabadon választott informatikai képzésük díjából, 1 fő részére.


A WEBSHOP-EXPERTS az első három helyezett számára 74 900 Ft+áfa értékű Vevőmágnes webáruház tudáscsomagot ajánl fel. Ez egy olyan, egyedülálló ismeretanyag, amely az e-kereskedelemben való részvételhez szükséges tudást igyekszik megteremteni a KKV-k számára. Az internetben rejlő lehetőségeket a haladó szellemű cégvezetők egyre inkább felismerik, de a gyakorlati tudást hozzá megszerezni kevésbé egyszerű, erre nyújt átfogó megoldást a tudáscsomag.

A PRIMODESIGN a győztes számára térítésmentesen elkészít egy adwords kampányt, amivel a nyertes cég termékeiről vagy szolgáltatásairól szóló információkat tud hatékonyan a megjelölt célközönséghez eljuttatni.

A DEVELOR a győztes számára felajánl egy stratégiai workshopot, aminek során a nyertes vállalat vezetői együtt elemzik cégük jelenlegi helyzetét (készségek, erősségek, gyengeségek, piaci háttér), majd meghatároznak egy rövid - maximum 12 hónapra – szóló stratégiai tervet. A Develor tanácsadói az előkészítés során az iparág és a vállalat sajátosságai alapján kiválasztják azt a legjobb gyakorlati módszertant, aminek a keretei között a hatékony, testreszabott stratégia alakítható ki.A Develor a második helyezett számára egy 6 kötetből álló szakkönyvcsomagot ajánl fel, mely a Develor Könyvespolc sorozatban jelent meg. A Sunday Times nagysikerű sorozata, ami a Manager Kiadó gondozásában és a Develor szakmai lektorálásával jelent meg: Vezetői készségek, Asszertivitás, Hatékony időgazdálkodás, Döntéshozatal és problémamegoldási stratégiák, Nehéz emberek kezelése, Sikeres tárgyalástechnika. További információ: http://www.develor.hu A Develor a harmadik helyezettnek egy szakkönyvet ajánl fel szintén a Develor Könyvespolc sorozatából: „Drucker minden napra”. Peter F. Drucker a világ legtöbbet idézett menedzsmentguruja, a ma legelterjedtebb szervezetirányítási rendszerekben és elméletekben az ő gondolatai élnek továbbfejlesztve.

Megjegyzések:
A jelen pályázat céljára a nyereménytárgyakat, illetve szolgáltatásokat a pályáztatóval együttműködő társaságok adományként ajánlották fel. Ennek megfelelően a jelen pályázati eljárásban elnyert tárgynyereményeket, szolgáltatásokat a nyertes pályázó terhére adófizetési kötelezettség nem terheli. A megnyert szolgáltatások igénybevételi időpontjáról 2010. január 30-ig megtörténik az egyeztetés.


Informatikai Kiválósági Díj jelentkező lap

Igen, részt kívánunk venni a 2009-es KKV Informatikai Kiválósági Díj felmérésben. Szervezetünk megfelel a verseny kiírási feltételeknek.
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
 

Most havidíjtól, kiszállási díjtól, óradíjtól vagy számlázási díjtól MENTESEN fejlesztheti cége informatikai rendszerét!
A hazai KKV-k versenyképességének rövid távú és gyors növelése az egyik kulcsa a túlélésnek és a tartós sikernek. A sokak által használt kezelési eszközök mellett van egy nyilvánvaló, de bonyolult kérdéskör, amihez a hazai KKV-vezetők nagyon félnek hozzáfogni: az informatika rendbetétele. Pedig nagy szükség lenne rá, hogy az informatika ne akadály legyen, hanem éppenséggel az egyik olyan eszköz, amely segíti a céget céljainak elérésében. Olvasson tovább, és megtudhatja, hogyan képes ezt a bonyolultnak tűnő kérdéskört valóban hihetetlenül gyorsan és hatékonyan megoldani!

Mint a cégvezetők többségét, talán Önt is gyakran elfogja a gyomorgörcshöz hasonló kellemetlen érzés, ha az informatika szót hallja?
„Akárhányszor benyitok valamelyik irodába, valaki biztosan magánügyben internetezik. Mindenki nekem panaszkodik, ha nem működik valami rendesen. A telefonomban még mindig a régi számok vannak, pedig szinkronizálom a gépemmel.Mikor összehívok egy megbeszélést, valaki biztosan nem kapja meg róla az üzenetet, vagy legalábbis ezt mondja. A munkatársaimnak senki nem tanítja meg az új programok használatát. A nyomtatóban mindig pont akkor nincs patron, amikor határidős munkát kell leadni. A levelezőrendszer folyton lefagy, és képtelenség rendesen kommunikálni. A rendszergazdám gyakran elérhetetlen vagy nem ér rá.

Nincs felesleges ideje arra, hogy az ehhez hasonló díjakkal járó rengeteg pluszmunkát a vállára vegye?
A díj alapítói maguk is cégvezetők, ezért pontosan tisztában vannak azzal, hogy mekkora felelősség és mennyi munka szükséges egy vállalat vezetéséhez. Ezért ez a díj abban különbözik minden más díjtól, hogy a lehető legkevesebb időráfordítást igényli a cég vezetőjétől.

A mindössze 25–30 perces online felmérés után a cégvezetőnek már semmilyen egyéb tennivalója nincs. Munkatársaink leveszik a válláról a további terheket. A felmérés végén minden jelentkező egy összpontszámot és egy személyre szabott, részletes kiértékelést kap kézhez. Valamint egy akciótervet, amelynek alapján hozzá tud kezdeni azoknak a javaslatoknak a megvalósításához, amelyek rövid időn belül versenyképessé tehetik cége informatikai rendszerét. Kollégáink telefonon és személyesen is szívesen, költségmentesen állnak rendelkezésére, ha a felmérés eredményével kapcsolatban lenne kérdése. Így könnyen és gyorsan áshatunk le egészen a felmerülő problémák gyökeréig, hogy örökre megszüntessük őket.

Miért érdemes akkor is jelentkeznie, ha egészen biztos abban, hogy nem fog nyerni, de még helyezést sem érhet el?
Azok számára, akikben ez a kérdés felmerült, készítettünk egy 3 perces gyorstesztet. Segítségével megbizonyosodhat róla: az Ön cége is alkalmas arra, hogy jelentkezzen a KKV Informatikai Kiválósági Díj–ra, és vele milyen értéket kaphat a kezébe! Hiszen a díj legfőbb célja, hogy támogassa, segítse útjukon azokat a cégeket, amelyeknek esetleg most még több gondot, bajt okoz informatikai rendszerük, mint amennyi előnyük származik a működéséből.

Miben segíti ez a díjtalan felmérés az Ön cégét?
A felmérés és értékelés során pontosan kiderül például az is, hogy hol és hogyan vesznek el az adatai, hogyan szabhat gátat munkatársai folytonos internetezésének, milyen feladatai vannak egy rendszergazdának, és vajon ezeket az Ön cégében el is végzik-e, kinek és hogyan kell megterveznie az informatikai költségvetést, és hogyan lehet a beszerzéseket ellenőrizhetővé és szakszerűvé tenni. Pontosan megtudhatja mit is fog kézhez kapni: letölthető MINTA ÉRTÉKELÉS itt!

Világossá válik, mennyi időt, és ezáltal pontosan mekkora összeget tudna megtakarítani cége költségvetéséből, ha a felsorolt problémáknak egy része megoldódna.
Kiderül,hogyan tudná hatékonyan felhasználni a meglévő eszközeit anélkül, hogy akár egyetlen kábelt is vásárolna.

Nem titkoljuk el,melyek azok a területek, ahol nagyon kis befektetéssel vagy anélkül jelentős fejlődést érhet el az informatika segítségével
.Olyan konkrét, kézzelfogható javaslatokat kap, amelyekkel úgy alakíthatja át informatikai rendszerét, hogy az a lehető legoptimálisabb módon szolgálja a rövidebb és hosszabb távú szervezeti céljait.

Egy kávészünetnyi idő alatt tesztelheti informatikai rendszerét!
Az online felmérés kitöltése, és így a díjra való jelentkezés nem vesz igénybe többet értékes munkaidejéből, mint csupán húsz percet!

Ezt követően munkatársaink egy helyszíni felmérés alapján,ha ezt szükségesnek ítéljük, az Ön által adott válaszok figyelembevételével elkészítik informatikai rendszerének részletes értékelését, amelyből világosan és egyértelműen kirajzolódnak a gyenge és erős pontok egyaránt.

Értékelési rendszerünkön keresztül megszületik az összpontszám, amellyel az Ön cége részt vesz a versenyben, s ami majd meghatározza a végső helyezés sorrendjét is.
Ne feledje azonban, hogy most valóban a részvétel a fontosabb!


Informatikai Kiválósági Díj jelentkező lap

Igen, részt kívánunk venni a 2009-es KKV Informatikai Kiválósági Díj felmérésben. Szervezetünk megfelel a verseny kiírási feltételeknek.
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!

Nem egészen biztos abban, hogy ez a megmérettetés az Ön cégének való?
Próbálja ki először gyorstesztünket, amelyet 3 perc alatt kitölthet. Megérti majd, hogy mekkora értéket kaphat kézhez, még akkor is, ha a versenyen nem ér el komolyabb helyezést. A többoldalas kiértékelés elolvasása után már könnyebben el fogja tudni dönteni, szüksége van-e bővebb felmérésre, és azt követően egy részletes akciótervre ahhoz, hogy informatikai rendszere végre ne vigye, hanem hozza a pénzt, segítse cége fejlődését, növekedését, támogassa piaci helyzetét.

Néhány név, néhány érv:
A magyar cégek fejlődésében, fejlesztésében különösen elkötelezett vállalkozások –mint amilyen az
iSolutions, a KÜRT Kft., a CONSACT Kft. és a Certop Kft. – alapításával, a Develor zRt., a Webshopexperts Kft., a Progen Kft. és a PrimoDesign Kft. támogatásával jött létre ez a verseny, amelytől azt várjuk, hogy valóban gyökeres változásokat lesz képes elindítani a hazai KKV cégek életében.

A díjhoz kapcsolódó térítésmentes online felmérés során minden jelentkező cég informatikai rendszerét értékeljük és elemezzük. Az elemzés célja és fő szempontja, hogy megállapítsa: az adott cég informatikai rendszere segíti-e vagy éppenséggel gátolja a cég fejlődését,működését, egész létét azon a versenypályán, amelyen versenyez. Ez a felmérés a kulcsa mindennek.

Milyen problémákkal küzdenek a hazai KKV cégek, amelyek egy díjjal és a hozzá kapcsolódó felméréssel orvosolhatók?
A legfőbb gond az, hogy az informatika kevésbé technikai, mint inkább vezetői fogalommá vált az elmúlt időszakban. Már egyáltalán nem a technikai megoldások a lényegesek, hanem az, hogy hogyan tud értéket teremteni, miben tud segíteni az informatika a vállalat kitűzött céljainak elérésében. E nélkül a hozzáadott érték nélkül az informatika nem biztosít versenyelőnyt a vállalatnak, csak egy kötelező költségforrás, amely nem hoz hasznot, megtérülést. Letölthető
MINTA ÉRTÉKELÉS itt!

Ennek a hozzáadott értéknek az előnyeit most még csak nagyon kevés hazai cég élvezheti. Az informatikai problémákból eredő hátrányokat, az azokból származó jelentős károkat azonban a legtöbb cégvezető a saját bőrén tapasztalja nap mint nap:

Jogalap lehet a lógásra: a cégvezető sokszor azt hallja, hallgatja kollégáitól, hogy bizonyos munkák és feladatok el nem végzésének a hátterében valamilyen rémséges számítástechnikai probléma volt.

Nincs közös nyelv: az esetek nagy részében nem érti azoknak a kifejezéseknek a zömét, amelyekkel a szakember vele kommunikálni próbál. Az informatikusok igen nagy hányada képtelen magát közérthetően, úgymond „emberi” nyelven kifejezni, és ez olyan gátat képez, amit később szinte lehetetlen lebontani.

Sötétfekete dobozt lát az informatikai rendszer helyén: ebben nagy mennyiségben tűnik el az általa beleöntött pénz, más néven IT-költségvetés. Az átláthatatlan működést képtelen kezelni: végtelenül frusztrálja az az érzés, hogy a saját cégében, ahol minden gemkapocsról tudja, hol került felhasználásra, semmiféle ellenőrzési lehetősége nincs az informatikai tevékenységeket, programokat, eszközöket illetően.

Csapdában vergődik: ki van szolgáltatva akár egyetlen ember kénye-kedvének, hiszen ha a rendszergazda „ügyesen” dolgozik, képes nélkülözhetetlenné tenni magát. Túl sok idejét köti le: általános jelenségnek tekinthető, hogy a cégvezetőt a munkatársai valahogy mindig „megtalálják” az olyan eget rengető problémákkal, mint a kifogyott nyomtatópatron vagy a lefagyott levelezőrendszer. Nem biztonságos: gyakran előfordul, hogy minden előzetes oktatás vagy betanulás nélkül kezdenek el különböző programokat használni a munkatársak.

Tévhitben él: mert számtalanszor megesik, hogy az a külsős szakember, belső munkatárs, megbízott cég, aki vagy amely a vállalat informatikai rendszerének működéséért lenne felelős, nem elérhető, nem tud idejében intézkedni, nem tud egyáltalán intézkedni, nincs meg a hiba elhárításához szükséges szakmai tudása.

Tanácstalan: holott pontosan tudja: szüksége volna rá, hogy a stratégiai döntéseinek meghozatalakor jó ötleteket kapjon egy, a céget jól ismerő, a terveket figyelembe vevő informatikai szakembertől, de közel s távol nincs ilyen.

Hogyan változtathat ezen a díj?
Új szemléletmódra, új megoldásokra van szükség. Olyan megoldásra, amely tiszteletben tartja azt, hogy minden hazai KKV cég egyedi megoldást igényel, a cégvezető nem informatikus, hanem üzletember, hogy a cég célja nem a működőképes informatikai eszközök számának, hanem a cég versenyképességének a növelése.

A díjnak az a határozott célja, hogy segítsük a hazai KKV cégek vezetőit abban, hogy felismerjék az informatika valódi értékeit, hogy ne a problémák, a hibák, az örökös macera és kétségbeesés uralja elméjüket, amikor az informatikára gondolnak, hanem az, hogy milyen nagy mértékben segítheti cégük előbbre jutását, mennyire megkönnyítheti, hatékonyabbá teheti munkájukat.

Hisszük, hogy az a tudományos és szakmai munka, amit a KKV Informatikai Kiválósági Díjhoz kapcsolódó felmérésbe és az azt követő kiértékelésbe belefektetünk, meg fog térülni.

Mégpedig úgy, hogy kinyílnak végre a szemek, a fekete dobozok áttetszővé válnak, és sok KKV-cégvezető fogja fel- és elismerni az informatika jelentőségét!

Nincs több idő!
A KKV INFORMATIKAI KIVÁLÓSÁGI DÍJ alapítóinak határozott törekvése, hogy a magyar cégek vezetőit meggyőzzék róla: egy jól átgondolt és üzemeltetett informatikai rendszer látványosan többet képes hozzáadni a cég teljesítményéhez, mint amit eddig a mindennapokban tapasztaltak.

Ezért jött létre a KKV INFORMATIKAI KIVÁLÓSÁGI DÍJ, amelyben minden esztendőben annak a hazai KKV cégnek a vezetője részesül, amelyiknek az adott évben a legnagyobb mértékben sikerült ki- és felhasználnia az informatikai rendszere nyújtotta előnyöket.

Ki lesz a valódi nyertes, és mi a jutalom?

A legnagyobb nyertesek nem a díjazottak, hanem azok a résztvevők lesznek, akik megértik és elfogadják az informatika jelentőségét, és megteszik azokat a lépéseket, amelyekre a sikeresség érdekében igazán nagy szükség van.

Minden résztvevő kézhez kapja az online kérdőív összesített eredményeit, valamint egy összehasonlító elemzést arról, hogy cége milyen szinten áll a hasonló területen működő cégekhez viszonyítva. Kap továbbá egy javaslatot a feltárt problémák leghatékonyabb kezelésére. Letölthető MINTA ÉRTÉKELÉS itt!

Tágra nyílt szemek: Ön is annak a csoportnak lesz a tagja, amelynek módjában áll különféle izgalmas összefüggéseket, kapcsolatokat, szinergiákat megtapasztalni – ezek meggyőzően bizonyítják, hogy informatika nélkül ma már nincs hely a gazdasági életben.

Se több, se kevesebb: Saját bőrén tapasztalhatja meg, hogy a KKV nem multicég kicsiben, és nem többszemélyes mikrovállalkozás. A KKV-ra nem illik a konfekcióméret. Ezért mindent, ami a működéséhez szükséges, testre kell szabni. Az informatikát is. Mielőtt azonban bárki nagy lendülettel belevetné magát a szabás-varrásba, előtte van egy ki nem hagyható lépés: LE KELL VENNI A MÉRETET!

A szomszéd fűje: Megismerheti a hasonló méretű cégek számadatait, összevetheti a saját eredményeit a legjobban teljesítőkével. Egy cégvezető legfőbb feladata, hogy irányítson, sőt jól irányítson. Döntéseket hozzon, amelyek képesek akár gyökerestül megváltoztatni a cég helyzetét, jelenét és jövőjét. Ezekhez a döntésekhez azonban hosszú, kacskaringós és fáradságos út vezet. A felméréssel egy sztrádamatricához jut, amelynek révén végigszáguldhat egy úton. Gyorsan és célirányosan.

Informatikai Kiválósági Díj jelentkező lap

Igen, részt kívánunk venni a 2009-es KKV Informatikai Kiválósági Díj felmérésben. Szervezetünk megfelel a verseny kiírási feltételeknek.
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!
Kérem, töltse ki a hiányzó mezőt!



Maradt még kérdése? Még nem győztük meg arról hogy érdemes jelentkeznie? Vegye fel velünk a kapcsolatot itt:

info@informatikaikivalosagidij.hu

Tel: 30-866-4177